Félévzárásról...

2021.02.28

Ezt a cikkemet jelentettem meg a Facebook-on félévzáráskor

Ilyenkor félév végén a szokásosnál is több aggódó szülő keres meg azzal, hogy "rossz lett a félévi, szerintem figyelemzavara van a gyereknek", illetve "hogy van az, hogy ami érdekli, arra bezzeg oda tud figyelni". (Egyébként arra ki nem tud?)

Egyrészt félévkor nincs bizonyítvány, csak értesítés arról, hol tart éppen a tanuló az éves anyag elsajátításában. Most lehetne azon vitatkozni, hogy jó-e, hogy ezt érdemjeggyel fejezzük ki, illetve, hogy ki venné komolyan érdemjegyek nélkül. Másrészt a figyelemzavar azért több annál, mint hogy aranyos elsős csemeténk nem teszi ki az ékezeteket és nem tud csendben és nyugodtan ülve megírni két sor "k" betűt. Ez inkább a feladattudaton, leánykori nevén: a kötelességtudaton múlik. Meg a monotóniatűrésen múlik. Hogy tud-e, sőt megkockáztatom, akar-e olyankor is, és arra is figyelni, ami pont nem a kedvenc elfoglaltsága... Ha válaszunk: nem, akkor ez nem részképesség-zavar meg figyelemzavar meg hiperaktivitás. 

Látszólagos tüneteket tudok persze ilyenkor is diagnosztizálni "aki keres, az talál" alapon, hiszen a diagnosztikus vizsgálatok éppen arra irányulnak, hogy ízekre szedjék egy gyerek minden képességét. Viszont az a tapasztalatom, hogy ezekben az esetekben a mindenféle lelkiismeretes fejlesztés hatására sem javul majd számottevően az "ékezetkitevő képesség". Így a nyelvtanjegy sem. Mert ez a képesség nem a gyerekkel és főleg nem az iskolában kezdődik, hanem otthon. Hogy kapott-e korábban is olyan feladatot a gyerek, amihez nem volt kedve, vagy kellett-e megpróbálnia önállóan és csendben feltalálnia magát, amikor picit unatkozott... Vagy ehelyett mindig csupa színes-szagos cukorka, meg izgalmas vidámpark az élet, amit köré igyekeznek építeni a felnőttek. Folytonos rohanásban telik-e az élete, vagy van ideje arra, hogy szépen, lassan, de alaposan elvégezzen valamit. Ezekben az esetekben a gyerek tanulási környezetének, az otthoni "életvilágának" a megváltoztatásával sokkal jobb eredményeket érhetünk el tapasztalataim szerint. Gyógyszer, legalábbis patikában kapható, sajnos nincs. 

Persze van olyan eset, amikor a félévi értékelés világít rá arra, hogy valamilyen képességzavar állhat a háttérben. Ha nagyon sok energiát fektet a gyerek (és a szülő) az otthoni gyakorlásba, tanulásba, mégsem jön az eredmény. Itt nem elsősorban az érdemjegyre gondolok, hanem a tudásra. Az elsajátított ismeretek, a sokat gyakorolt készségek alkalmazására. Például hiába gyakoroljuk a bontásokat, mégis pontatlan marad a számolás. Nem megy a műveletek értelmezése. Gyakoroljuk az olvasást, mégsem érti a gyerek az utasítások szövegét. Keveri a hasonló alakú betűket, nem tudja megkülönböztetni a hasonló hangzású hangokat. Nem tudja megjegyezni a verseket, mondókákat. Vagy éppen hiába gazdag a szókincse, szóban választékosan fejezi ki magát, mégsem tudja sem szépen, sem hibátlanul leírni, hogy "alma", és még sorolhatnám. 

Jó hír, hogy a képességprofil-vizsgálattal kideríthető, mi okozza a nehézséget. Utána a fejlesztő foglalkozásokon ezeket a területeket tudjuk tréningezni. Célzott feladatokkal azokat a képességterületeket hozzuk működésbe, amik valamiért egyelőre rosszul funkcionálnak, vagy nincsenek kapcsolatban egymással. Az agyi idegpályák között igyekszünk kapcsolatokat kialakítani, hogy a féltekék között "átmenjen" az információ. Rossz hír, hogy nem varázspálcával működik, és bármilyen ellentmondó ígéretek ellenére, nincs garancia arra, hogy tökéletesre tudjuk "javítani", és nem is megy olyan gyorsan. 

Később, a felső tagozatos gyerekeknél már gyakrabban fordul elő, hogy nem a képességek, hanem a tanulási stratégiák hiányoznak, vagyis a gyerek egyedül a magolást ismeri, az pedig nem válik be. Nincs a birtokában olyan módszereknek, amikkel eredményesen lehetne a tananyagot bevésni és felidézni. Tehát felsősök esetében a "fejlesztés" inkább a tanulásmódszertanra irányul, és igyekszünk együtt lebontani azt a falat, ami a tanulás és köztük épült az évek folyamán. Előfordulhat az is, hogy teljesítményszorongás áll a gyengébb teljesítmény mögött. Ilyenkor egyrészt a szorongás, az izgalom és a negatív gondolatok kezelését kell a gyerekeknek megtanítani (igen, a módszer ismeretében a "fejlesztő" foglalkozásokon ez is lehetséges). Másrészt, ha gyermekünk láthatóan tart a hibázástól, akkor nagy a valószínűsége, hogy saját értékét azonosítja az eredményeivel. Ő csak akkor "jó" gyerek, ha tökéletes. Vagyis mindenképpen ötöst kell szereznie, mert csak az az elfogadható. 

Ha ezt tapasztaljuk, akkor érdemes megvizsgálni, hogyan állunk otthon a hibázással. A mi családunkban szabad-e? Magunknak megengedjük-e? Felnőttként mi hogyan viselkedünk, ha elrontottunk valamit? Napokig agyalunk, bosszankodunk, kritizáljuk magunkat és álmatlanul forgolódunk, vagy levonjuk a konzekvenciákat és továbblépünk. A perfekcionizmus tanult viselkedés, és jó tudni, hogy nem hasznos. Gátolja a cselekvőképességet, a kreativitást, a hatékonyságot. Mit tegyünk, hogy gyermekünk ne szorongjon a hibázástól? 

Először is adjunk neki otthon is olyan feladatokat, amik próbára teszik az erejét, és hagyjuk, hogy hibákat kövessen el. Legyen természetes számára, hogy a célért küzdeni is kell. Mert nem jön minden magától. Éreztessük, hogy büszkék vagyunk rá, ha a negatív tapasztalatokat a maga javára fordítja, és tanul belőlük. Ne csak az eredményt jutalmazzuk dicsérettel, hanem különösen az önálló és kitartó erőfeszítést értékeljük. Hogy minden pillanatban azt érezze: nem a jegyeiért és az eredményeiért szeretjük.